A napokban több olyan nyilatkozatot tettek a Tanítanék vezéralakjai, amelyek meglephetik  azokat az embereket, akik lelkesen álltak a mozgalom demonstrációi mögé. Pukli István és Pilz Olivér egyaránt úgy nyilatkozott a Magyar Időknek, hogy nem az Orbán-rendszer megbuktatása a cél, hanem az oktatási rendszer hibáinak kijavítása.

Azok, akik évek óta követik a magyar civil politizálást, azok számára Pukliék kijelentései nem meglepőek. Sőt! Ismerősek, megszokottak. Hányszor hallottuk már, hogy „mi civilek vagyunk, mi nem politizálunk”, vagy azt, hogy „a rendszer nem jól működik, de nem vagyunk kormányellenesek”? Ugye? Nem egyszer. Már a Milla is így kezdte: nem politizáló civilek csináltak sok tízezres tüntetéseket, mert nem tetszik a rendszer.  Szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései (a bérpolitika, s Munkatörvénykönyv egyeztetés nélküli bevezetése, és még számtalan intézkedés) ellen, de ők sem politizáltak.

WTF?

Magyarországon a szakszervezetek nem politizálnak. Magyarországon a politikai tüntetések szervezői nem politizálnak. Akkor mégis mi a frászt csinálnak? A politika, a politikusok kritikája a legtöbbször jogos, azonban nem csupán eufemizmus másnak nevezni, ha magunk is a közös dolgainkról (gyk.: közügyek), vagy szakmák egészét érintő kérdésekről (szakpolitika) nyilvánítunk véleményt, hanem hülyeség is. Mert óhatatlanul létrehozunk saját hülyeségünkkel egy légüres térben lebegő valamit, amivel sem mi, sem pedig azok nem tudnak mit kezdeni, akikhez szólunk. Pl. a tanártüntetések támogatói sem tudnak mit kezdeni Pukli és Pilz szavaival. Egy tízezres tömeg, ha orbántakarodjozik, akkor ő úgy érzi, hogy igenis politizál. Mert politizálni akar. Azért ment ugyanis oda. De Juhász Péter és későbbi pártjának, az Együtt támogatottságának sem tett jót, hogy Juhász éveken keresztül azt mondta, hogy a Milla nem politizál, a civilek csak véleményt mondanak, és megrendelőként lépnek föl a pártokkal szemben.

Ezzel nem azt szeretném még véletlenül sem mondani, hogy nem léteznek szakmai ügyek (például az oktatásban, az egészségügyben, a munkajogban), hanem azt, hogy nem kell félni attól, hogy ki merjük mondani: mi politizálunk.

Nem kell attól félni, ha kimondjuk, hogy politizálunk, akkor egyből azt hiszik mások, hogy kormányt akarunk buktatni. Pukliék akkor is politizálnak, ha nem akarják megbuktatni Orbánt (bár szerintem a rendszer és az oktatás helyzete között azért van némi összefüggés, de erről majd később). Ezzel nincs semmi baj, ahogy azzal sem, hogy kijelenti, hogy „nem lehet alternatíva a jelenlegi baloldal”. Joga van ilyet kimondani. Joga van politizálni. Ahogy bárkinek joga van ahhoz, hogy jobb- vagy baloldali legyen, liberális, konzervatív, vagy akár ilyen is, olyan is kicsit.

Hol az az erdő?

Amihez viszont nincs joga senkinek, az a ködösítés. Ha az oktatási rendszerről nem mondjuk ki, hogy ez a NER szerves része, akkor éppen úgy ködösítünk, mint a kormány, amikor mindenről AZ jut eszébe, és hogy  amikor valaki felveti azt, hogy a kormány például korrupt (lehet, hogy nem az, de annak tűnik… khm…), akkor vagy az a válasz, hogy „zelmútnyócév”, vagy az, hogy „megvédjük”.

Sokan észrevették – amit most Pukliék kijelentései mostanában megpróbálnak elfedni -, hogy az oktatási rendszer tulajdonképpen a NER állatorvosi lova.

Ami az utóbbi években a közoktatásban (az is beszédes, hogy mostanában köznevelésnek nevezik) tökéletesen rávilágít arra, ahogyan a Fidesz az országot akarja átalakítani. A mindent maga alá gyűrő központosítás (KLIK), a tanagyag tartalmi átalakítása, a szereplők hűségesküre kötelezése, a mindennapos testnevelés, a kötelező hittan/erkölcstan (szemben mondjuk az idegen nyelvek, vagy a számítástechnika előtérbe helyezésével) sokat elárul a kormányzópárt hatalomgyakorlásáról és világképéről.

A központosítás nem csupán azt jelenti, hogy egy közös intézmény alá gyűrik be az összes oktatási intézményt, hanem jelent nagyon sok központilag elosztogatható pénzt, több ezer hű szolgának kiosztható pozíciót (ugye hallottunk már arról, hogy a tantestület és a szülők tiltakozása ellenére neveztek ki igazgatókat). A pedagógusokat megregulázzák (portfólió feltöltése, dress-code), és egy kistelepülésen mégis mihez kezdhet egy tanító, ha nem lehet kazánkovács sem, persze, hogy beáll a sorba. A tananyagból a modern tudást mellőzni igyekvő új tantárgyi struktúra, az töri könyvben az Orbán beszéde mellett érvelésre buzdító feladat mind-mind arról szól, hogy a Fidesz milyen állampolgárokat is szeretne látni a jövőben. Mi ez, ha nem a Nemzeti Együttműködés Rendszere maga?

Az oktatási rendszer átalakítása arról szólt, hogy azt a NER részévé és kiszolgálójává kell tenni. A kérdés az, hogy abban az országképben, amit Tusványoson tártak elénk, létezhet-e olyan oktatási rendszer, amelyik modern, európai, autonóm, mind tartalmát, mind pedig szereplőt tekintve. Szerintem nem.

Az is kérdés, hogy ezt elfogadjuk-e, vagy sem (és persze az, hogy ki merjük-e mondani). Ha elfogadjuk, akkor nincs baj, várnak a CÖF-ben és hasonló közösségekben. Ha azonban nem fogadjuk el a központosítást, az autonómia mellőzését, a tananyag központosítását, a pedagógusok megalázását, akkor magát a rendszert kritizáljuk (politizálunk).

A rendszert egészét (és egyes elemeit, pl. az oktatási rendszert, az egészségügyet, a jogrendszer átalakítását) akkor is lehet kritizálni, ha történetesen jobboldaliak vagyunk. Ha nem tekintjük alternatívának a jelenlegi baloldalt, ha bajunk van azzal, ahogyan Gyurcsány Ferenc kormányzott.  Nem leszünk attól gyurcsányisták, ha Orbánt vagy rendszerét kritizáljuk (és ez fordítva is igaz). Csak merjük kimondani, hogy politizálunk, és próbáljuk meg a nagy egészet nézni, azaz lássuk a fától az erdőt. És gondolkodjunk el arról, hogy milyen országban is szeretnénk leélni az életünket!

És a végére… A civileknek is, ha tömegeket hívnak a színpaduk elé, felelősséggel tartoznak az emberek felé. Ez nem a kormány vagy az ellenzéki pártok sajátja.

A mai nap még a gyászé. A holnap a háborúé. Mert bárki bármit is állít, ez háború. Egy olyan háború, aminek létéről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, hiszen jórészt a nyugati civilizáció határain kívül zajlanak a harci események, de – mint ahogyan a pénteki párizsi események is mutatják – időről-időre borzalmas emlékeztetők érkeznek: háború van.

És mostantól ezt a háborút nem csak távoli országokban kell vívnunk az iszlám szélsőségesek ellen, hanem saját falainkon belül, a saját szélsőségeseink ellen is. Már a támadás éjszakáján magukra találtak szélsőségeseink, akik menekültellenes, iszlámellenes, szabadságellenes gondolataikkal bombázzák a közbeszédet. Akiknél a menekült egyenlőt jelent a bűnözéssel, az iszlám a terrorizmussal, a szabadság az értékvesztéssel. És persze ott vannak még azok is, akik nem is olyan régen még úgy nyilatkoztak, hogy „az iszlám az emberiség egyetlen esélye a globalizmus és a liberalizmus sötétségével szemben” (Vona).

Azok is, akik nem kísérik figyelemmel a világ eseményit, pénteken megtapasztalhatták, hogy mi is folyik „körülöttünk”; mi az, ami elől milliók menekülnek a Közel-Keletről és Afrika egyes térségeiből. Európai szemmel ma már felfoghatatlan, hogy vallásod, világnézeted, etnikai hovatartozásod miatt választás elé állít egy háború: menekülsz vagy meghalsz, esetleg behódolsz. Viszonylagos anyagi jólétünk és szabadságunk védőburka távolivá teszi számunkra ezeket az eseményeket. Pedig mindig is közünk volt hozzá, de Európa feladata nem a távoltartás, hanem a megoldásra való törekvés kell, hogy legyen.

Például a menekültkérdés megoldása nem a kvóták, beléptetés és hasonlók rendszerében keresendő, hanem az okok megszüntetésében. Természetes, hogy a menekülteket, ha már kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat, hazájukat, el kell helyezni, be kell őket illeszteni a rendszerbe, de talán hamarabb abban is segíteni kellett volna őket, hogy ne kelljen eljönniük onnan, ahonnan elmenekültek. És közben nem szabad elfeledkezni arról, hogy Európa, a Nyugat egyszersmind egy értékrendszer is, nem csak gazdasági-, hadi potenciál, vagy a hely, ahol élünk.

Amennyiben Európa válasza erre az egész helyzetre az lesz, hogy iszlámellenes, xenofób, rendpárti cselekvésre és nyelvezetre vált, akkor a nyugati világ veszíteni fog. Európa a szabadság és a liberális értékrend bölcsője, nem árulhatja el.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében megállapította, hogy Ungár Klára megsértette Kocsis Máté józsefvárosi polgármester jó hírnevét. Törölnie kell az ügyet kirobbantó Facebook-posztjából a Kocsisra vonatkozó szövegrészt, ugyanott bocsánatot kell kérnie, és kétmilliós forint sérelemdíjat kell fizetnie Kocsisnak - áll az Index cikkében.

Tehát Ungár Klára azt állította, hogy Kocsis meleg.

Nem azt, hogy mocskos buzi, vagy nemzetáruló meleg, vagy elfajzott, hanem csupán annyit, hogy homoszexuális.

A bíróság ítélete arról szól, hogy ma Magyarországon az, ha valakiről azt állítjuk, hogy meleg, az alkalmas a jó hírneve megsértésére.

Normális országban ez így zajlana le.

Ungár: Kocsis Máté nem jó politikus, ezért, meg ezért.

Még Ungárnak eszébe nem jutna arról írnia, hogy Kocsis meleg. Mert egyszerűen teljesen irreleváns.

Március 15-én - lévén hagyomány lassan - úgy gondoltam, hogy kimegyek az utcára. Orbán beszédére nem voltam kíváncsi, a pártok megemlékezései nem érdekelnek, elmentem hát a Keletihez, majd elgyalogoltam az Astoriához.

168ora.hu

Végighallgattam a beszédeket, az elején kissé összeszedetlennek tűnt, bár Parti Nagy jókat mondott, de a végére csak kisült belőle valami. Jól szervezett és tartalmas tüntetés sikeredett a végére, úgy jöttem el, hogy magamban azt mondogattam, hogy "talán, talán elindulhat valami". Messze ez volt az utóbbi idő legértelmesebb politikai innovációja a civilek részéről (talán ide vehetjük az ellenzéki pártokat is, bár a PM az alapjövedelemmel legalább valami merőben új dologgal próbálkozott).

Persze nem Magyarországon élnénk, ha az első hírek után nem lenne tele azzal a balliberális sajtó, hogy túlzottan bonyolultak a kérdések, nem lehet velük megszólítani az embereket, úgysem érdekel senkit, úgysem tudják összegyűjteni, nem támadják eléggé az Orbán-rendszert, és különben is, kik ezek, hogy ilyet mernek csinálni...

Utána is néztem legott a kérdéseknek. Bonyolultak? Igen. Egy sor formai követelménynek kell megfelelniük, hogy egyáltalán a Nemzeti Választási Bizottság elé kerülhessenek. De ha ezeket egy újságíró, egy elemző túl bonyolultnak tartja, akkor menjen inkább bontott csirkét csomagolni a baromfiüzembe. De tényleg.

Mti

A kérdéseket el lehet és kell magyarázni az embereknek, de talán nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy ezek a kérdések, a kérdésekről tartandó esetleges népszavazás alkalmas-e arra, hogy elkezdje bontani a NER-t. A lényeg az, hogy alkalmas-e arra a kezdeményezés, hogy az ellenzék tematizálja a közéletet. A kérdés az, hogy az embereknek csakugyan elegük van abból, hogy Rogán lakása fény hatására növekedésnek indul, vagy abból, hogy a fideszes politikusok családjai soktízmilliós ingatlanokat vesznek(első négy kérdés), vagy abból, hogy Paks kettőről az életben nem fogunk tudni semmit, de sorolhatnám tovább.

Ez a referendum egy nagy vállalás. Tényleg nagy. De miért ne sikerülhetne? Kell hozzá egy csomó dolog: civilek, szakszervezetek, politikai pártok, kormánnyal elégedetlen közhangulat, mi emberek. Meg az, hogy a sajtó munkatársai ne fanyalogjanak azonnal, ha valaki valamivel próbálkozik.

Voltam pedagógustüntetésen. Azért voltam ott, mert komolyan gondolom, hogy ami az utóbbi években az oktatással, a pedagógusokkal, a gyerekekkel történik, az elfogadhatatlan és felháborító.

Ugyan nem vagyok valami nagy ordítozó, de hallani hallom, hogy mi történik körülöttem.

Orbán takarodj! - Ezt ne üvöltsék, ezt nem szabad, itt nem politizálunk. (Jó. Akkor mit csinálunk?)

Orbán úr! Legyen szíves távozni! - Ezt se, ez nem politikai rendezvény. (Jó, ezt a tüntetők nem egészen komolyan skandálták)

Európa! - Viselkedjenek! (He?)

Szabad ország! Szabad oktatás! - Elfogadhatatlan, hogy itt hangoskodnak. (Hogy ezzel mi volt a baj, végképp nem tudom.)

Azt gondolom, hogy az érdekvédelemnek, a szakszervezeteknek fel kellene nőni a feladathoz végre. Nem lenne jó, ha tőlem tudnák meg, de szakszervezetesdit csinálni az igenis POLITIKA. És amikor már minden konzultáció kifutott, amikor nem hatnak az érvek, amikor a szakmai szervezetek, civilek már rég ordítják, hogy ELÉG VOLT, akkor a szakmai érdekvédelmi szervezeteknek is velük együtt kellene ordítani. Továbbá fel kellene ismerniük, hogy ami az ágazatukban történik, az nem mindig a hatalom hozzá nem értő kapkodása, hanem néha nagyon is komoly szándékok húzódnak meg mögöttük, egy rendszer (segítek: NER) részeként. Például át szeretnék formálni a társadalmat. Mégpedig olyanná, amilyet mi nem szeretnénk.

Vagy szeretnénk, ha csak egy szűk, kiváltságos réteg járhatna gimnáziumba, egyetemre? Jó az, ha a szakiskolák félanalfabétákat képeznek, akik el vannak vágva a továbbtanulástól? Vagy szeretnénk olyan társadalmat, ahol a társadalmi mobilizáció csak lefelé működik? Ahol ha egyszer cipőfelsőrész-készítő lettél, egész életedben az maradsz? Szeretnénk olyan társadalmat, ahol mindenkinek mindenhol ugyanazt a központilag meghatározott, agymosó baromságot oktatják?

Nem?

Akkor nem azt kell mondani egy tüntetésen, hogy LÉCCI, hanem azt, hogy ELÉG VOLT, TAKARODJON MINDENKI, AKI EZÉRT FELELŐS!

Nem voltam meglepődve, amikor elolvastam a Medián friss felmérését a paksi bővítéssel kapcsolatban.

A kép forrása: median.hu

Valószínűleg nagy pofon lehet ez pártunknak és kormányunknak, amelynek tagjai olyan baromságokkal frappánsan akarják bizonygatni a beruházás létjogosultságát, mint az energetikai államtitkár, aki azt találta mondani, hogy nem érti az atomelleneseket, mert a napenergiával nincs bajuk, pedig a Nap energiáját is nukleáris folyamatok eredményezik. (Az index.hu cikke itt: http://index.hu/belfold/2014/02/03/energetikai_allamtitkar_atomeromu_napelem/)

Kép forrása

De nem is erről akartam írni...

Sok barátom van azon a véleményen, hogy ez egy olyan bonyolult kérdés, amit egy átlagember nem is tud megítélni, ezért nem szabadna nép szavazatára bízni a kérdés eldöntését. Tényleg bonyolult, de van egy olyan eleme, ami viszonylag könnyen megítélhető. Szerintem.

Szoktam szervizbe hordani rendszeresen az autómat. Laikus vagyok, soha nem tudom eldönteni, hogy azok a felújítások, olajcserék, amelyeket időszakosan elvégez a szerviz, azok tényleg szükségesek-e autóm és az én, vagy pedig a szerviz főnökének boldogulása szempontjából elengedhetetlenek. Mit tesz ilyenkor a halandó? Tájékozódik a kérdéskörben, utána néz az interneten, beszél olyan barátaival, akiknek a szakértelmében megbízik, esetleg egy másik szervizzel, így végül kialakul az emberben egy szakértők által alátámasztott elképzelés a felújítás szükségességéről. És persze az ember ilyenkor mélyen átgondolja anyagi lehetőségeit. Amennyiben szükséges, még nyugdíjas szüleit is megkérdezi, hogy be tudnának-e szállni az főtengely cseréjébe, mert így továbbra is biztosítani tudnánk számukra, hogy szombatonként kivisszük őket a piacra.

A végső döntést azért mégiscsak nekem és a családi költségvetésnek kell meghoznia, hiszen mi járunk majd az autóval, de a számlát is mi fizetjük.

Ha szerencsénk van, nem hatvan évig.

Fiam hat éves. Jövőre megy iskolába. Ott már kötelező lesz a hittan, de minimum erkölcsre fogják tanítani valakik. De még csak hat éves, és óvodába jár, szóval egyelőre nyugodtak vagyunk a feleségemmel. Illetve csak voltunk. Mert Évi néni kitalálta, hogy akkor ő most hittant fog tanítani a gyermekünknek. Ennek három hónapja már. Jeleztük, hogy nem szeretnénk, ha hittanra járna. Nem azért mert bármelyik vallással, vagy istennel valami problémánk lenne, hanem azért, mert mi azt gondoljuk, döntse el majd ő maga, hogy teremtődhet-e az anyagtalanból szerves és gondolkodó lény magától, vagy sem?

De vissza a témához. Szóval mondtuk, hogy nem szeretnénk, ha hittanra járna gyermekünk. Igen ám, de Évi néni jelezte: csak a mi egy szem fiúnk nem járna, és hát hogy is néz az ki, hogy szegényt külön kéne ültetni a többiektől, amíg a hittanóra zajlik. És hát különben is játékos formában... Megkérdeztem, hogy - mint óvó néni - honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy hittant oktasson. A válasz az volt, hogy elvégzett egy kétéves tanfolyamot. Hosszas vívódás után igent mondtunk, mert gyermekünket nem szerettük volna –  hat évesen - konfliktusba keverni.

Aztán ma reggel megkérdezte tőlem Zsuzsa néni - a másik óvó néni,- hogy akarjuk-e, hogy járjon  a gyerek hittanra? Kérdeztem, hogy miért kérdi. Csupán azért, mert ő legalább 4-5 gyerekről tud, aki nem akar járni, és azokat akkor át lehet vinni a másik terembe. Hiszen a hittan nem kötelező, és ezért áttették délutánra. Nagy örömmel egyeztem meg vele, akkor mi játszanánk inkább.

Aztán délután hívott édesanyám, hogy a fiamat mégis beültették a hittanra. Évi néni. Aki hittant tanít. És egy csomó szülőnek azt hazudta, hogy csak az ő gyereke nem akar hittanra járni, és hogy ne tegyük ez a gyermekünkkel... Hiszen a hittanórán megtanulják az erkölcsöt is.

Igen megtanulják. De nem az én gyermekem. És nem ettől az "óvó" nénitől.

Az Isten óvjon minket az ilyen erkölcstől, a tanítóitól és a képviselőitől. Ezt a mentalitást le kell váltani.

Már megint győzködnek. Most éppen a Szolidaritás. Hogy menjek velük tüntetni szeptember 29-én, délután 3-ra, a Clark Ádám térre. Hát mit képzelnek ezek?! Mondjak le a vasárnap délutáni kellemes szundikálásról, hogy meghallgassam Kónyát és Bajnait? És mi van, ha esni fog az eső és fúj a szél? Különben is, voltam már tüntetni. Ott voltam az Operánál és mindig megnézem a tévében az október 23-án rendezett demonstrációkról szóló beszámolókat. Azért ez is valami, nem? Egyszerű állampolgár vagyok, hagyjanak már békén ezzel az ellenzékieskedéssel! Eggyel több vagy kevesebb, észre sem veszik. Majd azt mondom az ismerőseimnek, hogy ott voltam, úgysem mernek meghazudtolni.

Különben is, már vagy ezerszer leírtam a véleményemet. Hogy nem így kellene, hogy nem ezekkel, hogy hiba volt Gyurcsányt kihagyni az összefogásból, de amúgy tűnjenek már el a közéletből az elmúlt 20 év alatt leszerepelt politikai figurák. Jó, van itt ellentmondás, elismerem, de nem akkor, ha egyik véleményt a DK oldalán, a másikat a Milláén osztom meg. Az ideális megoldást amúgy is csak én ismerem. Majd alakítok egy újabb csoportot a Facebookon, ahonnan kitiltok minden trollt, akinek más a véleménye, elvégre szólás- és véleményszabadság van. Meg demokrácia. Sőt, bázisdemokrácia! Az kellene ide, nem a libás Bajnai! B-á-z-i-s-d-e-m-o-k-r-á-c-i-a! Azt lehet a karosszékből is csinálni. Frászt megyek én el a Szolidaritás tüntetésére! Odáig rendben van, hogy „Orbán takarodj!”, de belegondolva, lehet, hogy még Vityánál is jobban utálom a többieket itt a bal és balközép oldalon. Főleg a szolisokat. Dögöljenek meg, két év alatt sem sikerült őket bedarálni. Dehogy megyek én a rendezvényükre, még a végén összejön nekik valami!

Amúgy meg az összes felmérés alapján a Fidesz utcahosszal vezet. Lópikula lesz itt 2014-ben, nem kormányváltás! Mondjuk, nem tudom, tényleg olyan fontos elzavarni ezt a fideszes bandát? Lehet, hogy jobb mindent így hagyni, nem? Elvégre, ha csak a közszolgálati híradóját nézem, egész pofásan fest minden. Egyelőre még egyik képviselő sem vetett szemet a másfélszobás kislakásunkra, és ha lemondok az édességről, akkor jövőre is ki tudok jönni a 120 ezer forintos közalkalmazotti fizumból. A nyugdíj meg kit érdekel, úgysem érjük meg, nem igaz? De legalább addig sem leszünk gyarmat, mindenféle zsidó háttérhatalom szolgája! Szóval, jó ez így. Kellemes, kényelmes. Kónyáék is jobban tennék, ha nem izgágáskodnának ennyit, elégedjenek meg azzal, ami van. Jó ez így. Döntöttem. Maradok itthon, nem megyek sehová. Jövő tavasszal, a választások napján sem. Punktum!

Kép forrása

                                        Az a rohadt internet mindent megjegyez!

Szeretném egy apró tényre felhívni minden hozzászóló, minden olyan pártvezető figyelmét is, akik most szeretnének tárgyalásokat folytatni az MSZP-vel. Fodor Gábor, Schmuck Andor és a többiek egy apró tényről elfelejtkeznek, aminek azonban nagyon könnyen utána lehet nézni. Ám tudom nincs erre idejük, hiszen a szarkeverés, és a koncon való marakodás, elveszi minden energiájukat. 

2013. április 10-én szerdán az Infórádió Aréna című műsorában Bajnai Gordon a következőket mondta:

"Nincs még pontos forgatókönyv arra, hogyan válasszák ki az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét. Önjelöltekből nem lesz miniszterelnök, erre annak van esélye, akit az ellenzék nagy többségét adó pártok felkérnek, miután megállapodtak az együttműködés alapelveiről és a közös programról. "Álláspontja szerint annak kell a kormányfőjelöltnek lennie, akinek a legjobb esélye van legyőzni Orbán Viktort, tartósan jól kormányozni az országot, és egyesíteni a széles választói koalícióhoz tartozókat. Kérdésre hozzátette, többféle technika van arra, hogy eldöntsék, ki a legideálisabb jelölt, de egyelőre nincs pontos forgatókönyv erre.  (http://hvg.hu/itthon/20130410_Bajnai_meg_nem_tudja_kivel_gyoznek_le_Orb)

Fodor Gábor a Kossuth Rádió 180 perc c. műsorában 2013. augusztus 26-án emlékeztetett rá: régóta tévútnak tartja, hogy a miniszterelnök-jelölt személyének kiválasztása került az ellenzéki politizálás középpontjába.  Fodor Gábor szerint ez a helyzet az Együtt 2014 hibás döntése miatt alakult ki, és minél gyorsabban le kellett volna zárni a vitát. 

A döntést nem az Együtt 2014 -en múlott, hanem éppen az MSZP volt az, aki megtorpedózta a tárgyalásokat. Az az MSZP, amelyik 2010-ben az egész magyar médiát, átadta az akkor még ellenzékben lévő Fidesznek. Such György elnöke volt akkor már a Magyar Rádiónak, Rudi Zoltán MTV elnökről nem beszélek, aki volt olyan merész, hogy kiállt a hiteles tájékoztatás mellett, és ugye ez lett a veszte. 2008 -as újra választását sem az MSZP, sem pedig az ellenzék által delegált kuratóriumi tagok nem támogatták. Az az MSZP esik neki habzó szájjal az Együttnek, amely párt 2010-ben a választások alkalmával 59 mandátumot szerzett. Támogatottsága pedig 15.28%-on állt.

Országgyűlési választások

forrás:Wikipedia

7 héttel a párt megalapítása után a felmérések 600 ezer szavazót mértek az Együtt 2014-nek, és közben az MSZP támogatottsága ugyanott volt, ahol az elmúlt 3 évben vagyis 15%-on. Számomra ez többek között azt jelenti, hogy csak a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 tud újabb szavazókat megmozgatni, igaz van még kit megszólítani, hiszen a bizonytalanok aránya még mindig elég magas. A legfrissebb kutatások szerint Mesterházy népszerűsége nőtt, de a többség még mindig Bajnai Gordont látná szívsebben miniszterelnöknek. http://www.origo.hu/itthon/20130606-median-mesterhazy-nepszerubb-bajnainal.html

A szocialisták most, hogy bevágták a durcit egy folytában azt hangoztatják, hogy ők mennyire korrekt módon álltak hozzá a tárgyalásokhoz. Akkor nézzük az eseményeket és azt, hogy ki mennyire volt korrekt. Az amnézia nagy úr!

2013. április 19-én jelenik meg Bajnai Gordon írása, a "Javaslat jó együttműködés menetrendjére". Ebben a volt miniszterelnök kitért a tárgyalások megkezdésére és sorrendjére : "  például június 16-a szimbolikus napján – kezdjük meg egymással a kétpárti tárgyalásokat. Kezdjük azzal, hogy írásba foglaljuk, „kőbe véssük” a korszakváltás alapelveit – garanciát adva ezzel a változást akaró polgároknak, hogy támogatásukkal valóban megváltoztatjuk a magyar politikai kultúrát – ezt követően pedig folytassuk a szakpolitikai programok összeillesztésével. Végül jussunk megállapodásra a személyi kérdésekben, így – a többi között – a miniszterelnök-jelölt személyében is. Előbb az elvek, aztán a programok, végül a személyek – ebben a sorrendben."(http://www.egyutt2014.hu/hirek/javaslat_a_jo_egyuttmukodes_menetrendjere.html )

Ugyanezen a napon délután Mesterházy Attila MSZP-elnök tárgyalásra hívta április 22-re, hétfőre az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség és a Demokratikus Koalíció képviselőit, hogy kezdjék meg az egyeztetést a kormányváltáshoz szükséges összefogásról. Tette mindezt azután, hogy Bajnai Gordon kezdeményezte, az MSZP által korábban javasolt év végi, jövő év eleji megállapodás helyett pártja és a szocialisták már ősszel kössenek egyezséget. Az Együtt vezetője tehát június 19-ét javasolta.

Mesterházy Attila által tartott április 19-i sajtótájékoztatón a szocialisták vezetője akkor még üdvözölte  Bajnai tárgyalási szándékát, és ahogy azt írtam azt javasolta, ne várjanak két hónapot, már következő hétfőn üljenek egy asztalhoz. A szocialisták elnöke kitért arra , egyetért vele, hogy előbb a programról, aztán az egyéni jelöltekről, majd a kormányfőjelölt személyéről állapodjanak meg. Ugyanakkor – folytatta – a Bajnai Gordon által javasolt első tárgyalási pontot, a korszakváltás alapelveinek tisztázását "átugorhatják", mivel már tavaly decemberben jelezte Bajnainak, egyetért az Együtt–PM szövetség által megfogalmazottakkal.

Nos, kedves régi-új politikusok, koncon marakodók és kedves szocialisták! Lehet bevágni a durcit, lehet újjal mutogatni a másikra, lehet mellényt veregetni, és lehet az erősebb kutya esetét is előadni. Szűklátókörűségük csak még erősebben meggyőz arról, hogy nem Önök jelentik a korszakváltást, nem Önök jelentik azt, a szakértői kormányt amelyre az országnak szüksége van. Nem Önök azok, akik a változások korát jelentik. Lehet, hogy az arcok újak, a vezetés új, fiatalos, de a mentalitás a régi. Hataloméhség az van, de nincs alázat, tisztelet és úri emberség Önökben. Ha azok lennének, akkor az események sorrendjére, de legfőképpen saját korábbi nyilatkozataik visszakereshetőségére jobban odafigyelnének.

Mert ugye az a rohadt internet mindent megjegyez!

Hánytató Megható jelenetnek lehetett tanúja az internet szemfüles közönsége, ha vette a fáradságot és a híradásokban szereplő történéseknek kicsit utánanézett. Schmuck Andor, a Szépkorúak megmentője, a Szocdemek sztárja Bajnaiék városjáró kampányát próbálta meghekkelni. Személyes ambíciói nincsenek (phü!), de számára nagyon fontos az összefogás, amit akár azonnal el lehetne kezdeni:

- Menjük át a Jókaiba, az Attilához! – mondja Schmuck. Van nála villamosjegy is, a 4-6-os úgyis odavisz.

Bajnai szegény persze zavarban van, elmondja, hogy villamosjegy nála is van, de Attilával már megbeszélte, hogy megkezdik a tárgyalásokat. Majd naivan felteszi a kérdést:

- Úgy tudtam, ti egy önálló párt vagytok – és kinéz a Schmuck mellett szintén talpig öltönyben álló Árok Kornélra -, nem tudom, miért a Jókai utcába invitáltok most bennünket...

Tényleg, miért? Ezek ketten (Schmuck & Árok)tényleg ennyire hülyék tájékozatlanok a protokollt illetően, vagy küldték őket? Esetleg „a Jókaiból"?

Schmuckék részt vettek azon az ellenzéki tárgyalássorozaton, amelyet az MSZP hívott életre, ellensúlyozandó az E2014 megalakulását, amin Bajnaiék nem is nagyon voltak hajlandóak részt venni, csupán a közjogi egyeztetéseken. Árok, akkor még a SzEM elnökeként szintén ott ücsörgött, közben többször beszólt Bajnainak. Az az Árok, aki baltával a fejében jelent meg egy tüntetésen, amit többen az adott helyzetben ízléstelennek tartottak (Örmény szolidaritás tüntetés), a Jobbiktól kapott parlamenti belépőt, most pedig a Szocdemek vezetője lett.

Ma olvasom az Indexen, hogy nem jegyezték be az Együtt 2014 pártot, mert már valakik beadtak ezzel a névvel pártalapítási kérelmet a bíróságra. Nem sokkal azután, hogy az Együtt 2014 megalakulását bejelentették Bajnaiék.

És hogy meglepődjünk a végére, véletlenül egy volt szoci képviselő (Tiner György) és a Szocdem párt szóvivője (Bódis Bianka) jegyez hasonló névvel pártot. Mert éppen pártot akartak alapítani éppen ezzel a névvel.

Úgy tűnik, a szocialista (és szatelit szervezeteinek) szellem vasútja járja be a bíróságokat... Mesterházyék szívatják Bajnaiékat, vagy ezek csak véletlenek?

Az elmúlt napokban szinte alig akadt olyan újság vagy hírportál, nem beszélve a közösségi média felületeiről, ahonnan ne záporoztak volna a dehonesztáló megjegyzések Bajnai Gordon fejére, amiért a volt miniszterelnök nem ült le tárgyalni hétfőn (vagyis ma) az MSZP-vel az ellenzéki összefogás kérdéseiről. Bár Bajnai idejekorán világossá tette, milyen meggondolások alapján javasolta június havát az ellenzéki tárgyalások kezdő dátumának, Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Török Zsolt szóvivő azonmód megragadták az alkalmat, hogy Bajnait a széles nyilvánosság előtt az összefogás kerékkötőjeként tüntessék fel. "Miért taktikáznak az E14 vezetői?" – kérdi Török Zsolt szóvivő a Facebookon megdöbbenést színlelve, hiszen „ha a szándék megszületett és kimondatott, felesleges júniusig elodázni a megvalósítást. Az ország progresszív része megoldásra vár. Tárgyaljunk!" Török Zsoltnak igaza van: az ország felett regnáló, Magyarországot romba döntő Orbán-rezsim eltakarításához kizárólag a demokratikus ellenzéki erők összefogásán keresztül vezet az út. A rezsimváltásnak azonban a pártok megegyezése ugyan lényeges, ám korántsem elégséges feltétele. Az a pofátlan és sunyi hozzáállás, amivel az MSZP és bértollnokai ehhez a mostani esethez viszonyulnak, elég világosan kifejezi, miért is volna már időszerű leszámolni a populista és végtelenségig demagóg politikával.

Miért is írom ezt? Talán azért, mert az a hírhedten gyatra magyar emlékezőtehetség, mely Orbán Viktort másodízben is képes volt hatalomra emelni, Mesterházy Attilát és pártját esetleg cserbenhagyhatja. Nézzük, kik és milyen erkölcsi magaslatokból vádolják az eredendően az összefogásért megalakult szervezet, az Együtt 2014 első emberét időhúzással, az ellenzéki tárgyalások szabotálásával.

Az a párt, melynek kiszivárgott, belső használatra szánt stratégiai tanulmánya a kétpólusú politika helyreállítását írta elő, „mesterségesen" megteremtendő egy olyan szituációt, melyben nem jut hely másnak a „két nagy", vagyis a Fidesz és az MSZP mellett, nem átallja most magát az ellenzéki összefogás legfőbb propagátoraként feltüntetni. Ez a párt két éven keresztül gyakorlatilag hallani sem akart semmiféle valós választási együttműködésről, a megkereséseket vagy mondvacsinált indokokkal hárította el, vagy azokra Mesterházy Attila viszont meghívásának kézbesítésével felelt. Ez a párt inkább vette körbe magát érdemi támogatottsággal nem bíró, Schmuck Andor kaliberű szatellit szervezetekkel, csakhogy ne kelljen odaülnie egy olyan ellenzéki kerekasztalhoz, melynek megalakítására Bajnai Gordon tett javaslatot az Együtt 2014 nevében. Ez a párt a közelmúltban még az alkotmánymódosítás elleni közös ellenzéki tiltakozás mögül is kihátrált, mondván, „nekik most május 1. a fontosabb". Ez a párt, a Magyar Szocialista Párt, most az összes befolyása alatt álló médium és publicista hathatós segédletével szűzkurvaként (elnézést!) tetszeleg a magyar politika színpadán, Mesterházy Attila pedig naponta ötvenhétszer elmondja, hogy „Meglepetésemre Bajnai Gordon ismét nemet mondott." Az a pártelnök mondja ezt, aki két hónappal ezelőtt a HVG-nek adott interjúban még egészen másképp vélekedett az ellenzéki összefogás menetrendjéről: „Nekünk ebben világos menetrendünk van. 2013 végére derül ki, hogy a szövetségben ki milyen súllyal és milyen szerepben fog részt venni. Addig mindenkinek dolgoznia kell, szavazókat kell gyűjteni."

Meglehet, hogy Mesterházy mindezt büntetlenül megteheti Bajnai Gordonékkal. Elvégre az a párt, mely szavaiban megtisztulást és megújulást hirdet, majd bajaferiket és veresjánosokat delegál a tárgyalóasztalokhoz, nyilván nem megy a szomszédba egy kis hazugságért, mellébeszélésért, demagógiáért vagy populizmusért. Esetleg ebbe a jóízű populizmusba még a rezsicsökkentés elvi helyeslése is beleférhet, noha arról minden józan gondolkodású ember tudja, hogy orbitális parasztvakítás, s valójában éppen hogy növeli az elszegényedett rétegekre nehezedő terheket. Lehetséges, hogy a szocialistáknál úgy vélekednek, hogy hazánkban még mindig nem elég rossz a helyzet, még mindig nem eléggé általános a jogi és egzisztenciális értelemben vett kiszolgáltatottság ahhoz, hogy a politika szereplői a nemzet érdekeit a személyes érvényesülés, a hatalomhoz való ragaszkodás elé helyezzék. Nem tanulnak a hibákból, pedig 2010-ben már megízlelhették, milyen az, amikor a választópolgárok megbüntetik a pártot.

Oly sokszor hallottuk már, hogy az MSZP nélkül nincs kormányváltás. Nem is vonta kétségbe senki. Ugyanakkor a közvéleménykutatók adatai, illetve az időközi választások eredményei alapján nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy az MSZP-vel együtt sem, amennyiben a potenciális szövetségesekkel szemben felmutatott szocialista hübrisz tartósnak bizonyul. Legnagyobb ellenzéki pártnak lenni ugyanis nemcsak érdem és privilégium, hanem egyszersmind felelősség is. Méghozzá jókora.

Ti pedig, kedves baloldali vagy Fidesztől elfordult választópolgárok, ne aggódjatok! Ellenzéki összefogás lesz, elvégre még Mesterházy Attila sem gondolhatja komolyan, hogy Schmuck Andor és Árok Kornél vállain mászhat fel a miniszterelnöki székig. Hogy aztán mi, egyszerű polgárok bírjuk-e gyomorral a megállapodásig elvezető utat, az már más kérdés. Talán...

Olvasom, hogy az elmúlt 48 óra leforgása alatt a rezsicsökkentést támogató aláírásokat gyűjtő Fidesz aktivisták két ízben is bántalmazás áldozataivá váltak. Selmeczi Gabriella és Kocsis Máté szerint a támadások mögött a baloldal által gerjesztett gyűlölethullám, mi több, személyesen Bajnai Gordon és "katonái" állnak, akik a székházfoglalások és egyéb erőszakos fellépések után attól sem riadnak vissza, hogy ártatlan aktivistákra rontsanak.

A legnagyobb ellenzéki párt nevében Mesterházy Attila sietett leszögezni, hogy „az MSZP továbbra is elítél minden olyan erőszakos cselekedetet, amely bármely magyar állampolgár testi épségét fenyegeti, veszélyezteti, vagy másokat erre buzdít”, az Együtt2014-PM pártszövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében pedig egyenesen együttérzéséről biztosította a megtámadott aktivistákat. Véleményükkel egybecseng az a tengernyi üzenet és hozzászólás a Facebookon, melyben az erőszak, az agresszió minden formájától irtózó polgárok megdöbbenésüknek adtak hangot, egyesek közülük felhívások formájában igyekeztek világgá kürtölni, "Ne verd meg a fideszest!" - vagyis ne verd, mert mi, baloldaliak mások vagyunk.

Előrebocsátom, magam is azok közé tartozom, akik mélyen elítélik, sőt, egyenesen megvetik az erőszakot, ám ezúttal kevésbé az ökölcsapások, sokkal inkább az ellenzéki pártok és szimpatizánsaik reakciói verték ki nálam a biztosítékot.

Ami pénteken Rákoskeresztúron, szombaton pedig Óbudán történt, nem más, mint agresszív alakot öltő önvédelem. A kilátástalanságba hajszolt, megnyomorított, többszörösen megalázott és jogfosztott társadalmi csoport válasza a kormányzópártok felől napi rendszerességgel érkező arculcsapásokra. Mert arcba sújtani nemcsak ököllel, de törvényekkel, rendelkezésekkel és cinikus nyilatkozatokkal is lehet. Alkalmasint még jobban is fáj, főleg, ha kitartóan alkalmazzák.

De nem, a baloldal nem ilyen. A baloldal megmutatja, hogy ebben is különbözik azoktól, akik a "béke" és "szeretet" jegyében savat öntenének mások pofájába, akik betörik a másként gondolkodók orrát, akik diákokat fenyegetnek amiatt, hogy ők nem stadionépítésre, hanem az oktatás fejlesztésére költenék az adófizetők pénzét, akik felgyújtják fél Budapestet és akik nyomán romhalmazzá változik a belváros. A baloldal nem ilyen. A baloldal együttérez a megtámadott aktivistákkal, akik egy álnok és hazug ügyben a kormánypárt mellé állva önkéntesen közreműködnek a választópolgárok megtévesztésében, és akik immár nemcsak az ajtónkig, de egészen az ágyunkig tolakodhatnak az aláírásgyűjtő íveikkel. Megtehetik, törvény van rá. A baloldal azonban elítéli az erőszakot, a baloldal nemcsak demokratikus, de egyszersmind elegáns: fehér kesztyűben kíván birokra kelni az ellenféllel, aki precíziós rakétákat lő ki rá. Mármint elsősorban nem Mesterházy Attilára vagy Bajnai Gordonra, hanem azon honpolgárokra, akik döntésük következtében vagy pusztán származásuk, társadalmi helyzetük révén nem részei (nem is lehetnek részei) az orbáni Nemzeti Együttműködés Rendszerének.

Azt már tudjuk, hogy ki védi meg a Fidesz aktivistáit: megvédi őket a Fidesz, s vele együtt az MSZP és az Együtt-PM is. De ki véd meg minket, az orbáni Magyarország egyszerű, köznapi áldozatait, akik nemcsak alkalmi szócsatákra, hanem vérre menő küzdelmekre kényszerülünk egy torz és erőszakos rendszerrel szemben, mely csaták tétje nem 2 vagy 5 százalékpontnyi népszerűségvesztés, hanem maga a megélhetés, az élethez, méghozzá a szabad élethez fűződő, manapság erősen megtépázott jog? Ki véd meg minket a hazánk felett regnáló cinikus hatalomtól és annak elvtelen kiszolgálóitól? Mondja, kedves Mesterházy úr, kedves Bajnai úr, ki véd meg engem a hozzám becsöngető, képembe röhögő fideszes aktivistától - ki véd meg, mert Önök így biztosan nem! Tudják, én 2013-ben már nem "különb" akarok lenni, hanem szabad, egy félelem nélkül élő, munkáját nyugalomban végző ember, családapa. Ha tetszenek végre érteni...

S ti pedig, kedves baloldali érzelmű honfitársak, akik egymással versenyre kelve ítélitek el az elmúlt két nap erőszakos megnyilvánulásait... amikor majd április 21-én, az Élet Menete napján az ablakotok alatt húznak el az "Adj gázt!" felvonulás rasszista motorosai, amikor majd a Hitler-hasonmással fotózkodó Szőke Feri és társai ismét kicsavarják a lányotok vagy valamely ismerősötök karját, s amikor Hanti Vilmos megint kap egyet a szeme alá, mert volt mersze szót emelni az ország fasizmus felé sodródása ellen, akkor dőljetek hátra nyugodtan a karosszékeitekben és mély elégedettséggel mormoljátok magatok elé: "De mi legalább nem vagyunk olyanok, mint ők..." S legyen ez a mantrátok mindaddig, amíg a kormányzó pártok az emberi tartás utolsó morzsáit is ki nem szipolyozták belőletek.

Az igazi arcul csapás ugyanis nem a Fidesz aktivistáit érte, hanem minket, akik magukra maradtunk. Magunkra maradtunk egy már csak virtuálisan (vagy úgy sem) létező jogállam, egy talmi-demokrácia közepén, ahol a védelem és a kiállás inkább megilleti az országot romba döntő, minden cselekedetében erőszakos és jogtipró hatalom önkéntes talpnyalóit, mint a hatalomnak kiszolgáltatott polgárokat. Még az ellenzék oldaláról is.

Kedves barátaim, ne legyenek illúzióitok. Miközben hangzatos szavakkal a békesség és a demokratikus eszközök mellett érveltek, jót mulat rajtatok a gátlástalanság, a kubatovi eszközrepertoár, az izmokba és tart fejekbe öltözött cinizmus. Amíg ti a Fidesz aktivistáit sajnáljátok, ide hallatszik Selmeczi Gabriella és Kocsis Máté röhögése.

Pedig ezt a levest a Fidesz főzte magának. S hogy szól a mondás? Aki főzte, az is egye meg...

Kép: nepszava.com

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért blogjában A támogatás ára c. vitaindító írásában a demokratikus ellenzéki pártok és a civilek összefogásának feltételeiről értekezik.

Az alábbiakban a cikkben megjelent néhány gondolatra szeretnék reagálni.

„Van egy gyanúnk, hogy azok közül, akik most az Orbán-kormánnyal elégedetlenek, sokan korábban a baloldali kormánnyal voltak ugyanilyen elégedetlenek, és az az elégedetlenség fordult most Orbán-ellenességbe, ami korábban megszerezte neki (aktív szavazatokkal vagy szimpla passzivitással) a kétharmadot. A mostani elégedetlenség ezek szerint nem csupán az Orbán-kormánynak, hanem immár a teljes politikai elitnek szól, a civil ellenzék nem Orbán ellenzéke, hanem a magyar politikai elit ellen van.”  - írja a Milla. Értem én, sőt, hajlok arra, hogy elfogadjam, de ez mégiscsak egy gyanú, és az ebből levont következtetés („Ezt támasztja alá a pártot választani nem tudók (vagy inkább nem akarók) elképesztően magas aránya is.”) csak hipotézis marad.
Hajlamosak vagyunk a közvélemény-kutatásokban megjelenő pártot választani nem tudókat olyan homogén masszának tekinteni, akik teljesen elfordultak a politikai elittől, és valami teljesen újra vágynak. Holott nem tudunk róluk sokat. Mindeközben a szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy jelenleg nincs választási helyzet, és ennek az ötven százaléknak egy része egészen biztosan választana magának pártot, ha szavaznia kellene. De jelenleg nem kell. Hányan is álltunk a 2010-es választások alkalmával úgy a szavazófülkében, hogy jobb híján szavaztunk valamelyik pártra, a kisebbik rosszra? Szerintem sokan. Persze sokan nem mentek el szavazni, és jelenlegi helyzetünk nekik is köszönhető.
Ezzel kapcsolatban azért felhívnám a figyelmet még arra, hogy az emberek egy jelentős része (közel 50%) úgy gondolja, hogy igenis van pártja. A Fidesz, az MSZP, az LMP, a Jobbik, a DK, és más pártok. Most – ha a fenti logikát követjük – akkor ezek az emberek hazudnak, vagy hülyék, vagy csak kimaradtak a Milla számításából?
A vitaindító ezek után feltételeket szab – szerintem megfontolandó feltételeket -, Új szerződést ajánl:
-    ügynöklisták nyilvánosságra hozatala
-    pártfinanszírozás rendszerének átalakítása
-    a közmédia anyagi és politikai függetlenségének biztosítása
-    egyértelmű elköteleződés az Európai Unió pénzének bevezetése; az EU politikai, gazdasági intézményeinek tiszteletben tartása mellett.
Bár az Euró bevezetése nem tudom, hogy jön ide, de ezen a ponton kívül tényleg olyan dolgokat vetnek föl, amellyel a magyar társadalom, a magyar politika évtizedek óta elmaradásban van. Van néhány dolog, ami szerintem szintén a minimumok közé emelendő:
-    egy új, európai szellemiségű alkotmány megalkotásának szándéka
-    a jogállam helyreállításának szándéka
-    a szociális- és társadalmi olló szűkítésének szándéka
-    a demokratikus alapértékek elfogadása
Ezek nélkül nem megy.
A jelenlegi alaptörvénnyel (és a kétharmados törvénydömpinggel) nem lehet élhető Magyarországot működtetni, meg kell változtatni. Nem gyökeresen lecserélni, nem kizárni belőle a „másik oldalt”, hanem közösen, éles viták és fájó kompromisszumok után közösen megalkotni.
Nem lehet elfogadni, hogy a 21. században Európa közepén az állam teljesen magára hagyjon régiókat a benne élő emberekkel együtt; nem lehet elfogadni, hogy csak azért kapjon valaki kevesebb minimálbért, mert nem Budapesten lakik. Nem lehet elfogadni, hogy a társadalmi mobilitást teljes mértékben ellehetetlenítsék állami eszközökkel.
És igen, nem lehet elfogadni, hogy olyanok üljenek az asztalnál, akik nem hisznek a demokráciában.

Amikor Székely Tamás bejelentette, hogy összehívják az Ellenzéki Kerekasztalt, és várják oda a demokratikus pártokat és civil szervezeteket, én valami olyasmire gondoltam, mint amit a fentiekben leírtam. Az Ellenzéki Kerekasztalnak nem arról kell szólnia (és nem is arról szól), hogy a pártok egymás között leosszák a szerepeket, vagy a civilek jelenléte megerősítse a pártok pozícióit, elfogadottságát, hanem arról a társadalmi párbeszédről, amire a magyar társadalom egyszerűen képtelen az utóbbi években.  Diktátumokról semmiképp, tehát sem a pártok, sem pedig a civilek nem szabhatnak kizáró feltételeket, a fenti pontokat közösen kell elfogadniuk. Ha példának okáért a Milla felsorolásából az ügynöklista mindenki egyetértésével kimaradna (amit személy szerint nagyon sajnálnék), akkor sem szabadna, hogy „vége legyen a dalnak”.
 Fel kell számolnunk azt a gyakorlatot, hogy képtelenek vagyunk normális mederben folyó párbeszédet folytatni jobb és baloldaliak, liberálisok és konzervatívak, fel kell számolni a párhuzamos narratívák rendszerét. Beszélnünk kell a pártfinanszírozásról, az ehhez köthető feketegazdaságról, fel kell tudni dolgozni a múltunkat, együtt élni az ügynökeinkkel, a bűneinkkel, a sikereinkkel.
Nyilvánvaló, hogy az összehívónak van valami előzetes elképzelése arról, hogy milyen feltételekkel képzeli el az Ellenzéki Kerekasztal működését. Erről szívesen hallanék többet tőlük, mert mostanában sokkal többet lehet olvasni, hallani arról, hogy ki miért tartja nagyszerűnek, ki miért tartja ördögtől valónak, vagy egyszerűen hogyan próbálja gáncsolni a kezdeményezést, mert nem tud az élére állni.

Még egy gondolat…
A parlamenti demokráciában a civilek (állampolgárok) politikai akaratának végrehajtói a parlamenti pártok. Az a pártellenesség – bár jogos felháborodásból adódik -, amely a civil társadalom véleményformálói tollából néha a gejzírek erejével kitör, hosszú távon káros is lehet. Káros lehet, mert nem csupán a levitézlett politikai szereplőkre sújt le, hanem azokra is, akik/amelyek csak most bontogatják szárnyaikat. Mi lesz a 4K-val, a Szolidaritással, és mi lesz azzal a sok mozgalommal és párttal, ami csak most fog megjelenni? És mi van/lesz az LMP-vel, aki az elmúlt húsz év bűneiért nem tehető felelőssé, mégis a fejére olvassák sokszor?
Az elmúlt húsz év bűneiért mi választópolgárok megbüntetjük a pártokat, a politikusokat. Meg is érdemlik. De hol van a mi felelősségünk? Mert az elmúlt húsz évben is mi civilek, állampolgárok szavaztunk bizalmat a pártjainknak, akik rendre visszaéltek a bizalmunkkal.
Nem a január 2-i összefogás fogja visszahozni az elmúlt húsz évet a hatalomba (ahogyan attól a Milla fél), hanem az állampolgári öntudat hiánya. Ha az az ötven százalék megint nem megy el szavazni, ha végre tehetne valamit…

Azt írja a Népszabadság itt, hogy „februárban Orbán Viktor miniszterelnök országértékelése "erődemostráció" is lesz Magyarország szuverenitása mellett”, tehát utcára vinnék a Fidesz szimpatizánsait. Százezreket.

Forrás: origo.hu

 

Ne vicceljünk egymással, jó?

Alapvetően nem az a probléma, hogy az utcán vannak emberek, vagy különböző zászlókat és transzparenseket lengetnek, hiszen ez minden normális, hétköznapi demokráciában megesik, mondhatni: sajátja.  Az sem baj, ha valaki egyetért a kormány politikájával.

Viszont nem gyakran tartanak kormánypárti tüntetéseket (bár Kadhafi próbálkozott ilyesmivel), mert egyszerűen nem illik. Rendes demokrata ugyanis – még akkor is, ha a kedvenc pártja van éppen a kormányrúdnál – mindig fenntartással, és szükség esetén kellő kritikával fogadja a hatalom lépéseit. Bizony.  
A jelen helyzetben még a Fidesz-szimpatizánsok többsége is úgy gondolja, hogy rossz irányba mennek a dolgok, de – és lehet, hogy a kormányzópárt politikusainak most újat fogok mondani – az utóbbi évben a kormány intézkedései ellen utcára vonuló magyar állampolgárok nem azért tüntettek, mert nem szimpatikus nekik a kormány, hanem azért, mert a kormány baromságokat csinál.
Tessék normálisan kormányozni, normális törvényeket hozni, és visszavenni az arcból. Akkor nem lesznek tüntetések, és nem kell ilyen hülye ötletekkel szondázni a közvéleményt, mint ami a Népszabadság cikkben is szerepel.

Részt vettem a január 2-i tüntetés szervezésében. Néhány nap alatt állt össze a dolog, gyakorlatilag nulla pénzből.  Tudom, hogy a kormány sok pénzből, sok fizetett tapsolóval nagy tüntetést tudna létrehozni, nem lenne nehéz. Csak ciki. Nekik, meg az egész országnak, mert – legfinomabb megfogalmazásban is – a kádári időket idézné. Szóval ne vicceljünk egymással, jó?