A napokban több olyan nyilatkozatot tettek a Tanítanék vezéralakjai, amelyek meglephetik  azokat az embereket, akik lelkesen álltak a mozgalom demonstrációi mögé. Pukli István és Pilz Olivér egyaránt úgy nyilatkozott a Magyar Időknek, hogy nem az Orbán-rendszer megbuktatása a cél, hanem az oktatási rendszer hibáinak kijavítása.

Azok, akik évek óta követik a magyar civil politizálást, azok számára Pukliék kijelentései nem meglepőek. Sőt! Ismerősek, megszokottak. Hányszor hallottuk már, hogy „mi civilek vagyunk, mi nem politizálunk”, vagy azt, hogy „a rendszer nem jól működik, de nem vagyunk kormányellenesek”? Ugye? Nem egyszer. Már a Milla is így kezdte: nem politizáló civilek csináltak sok tízezres tüntetéseket, mert nem tetszik a rendszer.  Szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései (a bérpolitika, s Munkatörvénykönyv egyeztetés nélküli bevezetése, és még számtalan intézkedés) ellen, de ők sem politizáltak.

WTF?

Magyarországon a szakszervezetek nem politizálnak. Magyarországon a politikai tüntetések szervezői nem politizálnak. Akkor mégis mi a frászt csinálnak? A politika, a politikusok kritikája a legtöbbször jogos, azonban nem csupán eufemizmus másnak nevezni, ha magunk is a közös dolgainkról (gyk.: közügyek), vagy szakmák egészét érintő kérdésekről (szakpolitika) nyilvánítunk véleményt, hanem hülyeség is. Mert óhatatlanul létrehozunk saját hülyeségünkkel egy légüres térben lebegő valamit, amivel sem mi, sem pedig azok nem tudnak mit kezdeni, akikhez szólunk. Pl. a tanártüntetések támogatói sem tudnak mit kezdeni Pukli és Pilz szavaival. Egy tízezres tömeg, ha orbántakarodjozik, akkor ő úgy érzi, hogy igenis politizál. Mert politizálni akar. Azért ment ugyanis oda. De Juhász Péter és későbbi pártjának, az Együtt támogatottságának sem tett jót, hogy Juhász éveken keresztül azt mondta, hogy a Milla nem politizál, a civilek csak véleményt mondanak, és megrendelőként lépnek föl a pártokkal szemben.

Ezzel nem azt szeretném még véletlenül sem mondani, hogy nem léteznek szakmai ügyek (például az oktatásban, az egészségügyben, a munkajogban), hanem azt, hogy nem kell félni attól, hogy ki merjük mondani: mi politizálunk.

Nem kell attól félni, ha kimondjuk, hogy politizálunk, akkor egyből azt hiszik mások, hogy kormányt akarunk buktatni. Pukliék akkor is politizálnak, ha nem akarják megbuktatni Orbánt (bár szerintem a rendszer és az oktatás helyzete között azért van némi összefüggés, de erről majd később). Ezzel nincs semmi baj, ahogy azzal sem, hogy kijelenti, hogy „nem lehet alternatíva a jelenlegi baloldal”. Joga van ilyet kimondani. Joga van politizálni. Ahogy bárkinek joga van ahhoz, hogy jobb- vagy baloldali legyen, liberális, konzervatív, vagy akár ilyen is, olyan is kicsit.

Hol az az erdő?

Amihez viszont nincs joga senkinek, az a ködösítés. Ha az oktatási rendszerről nem mondjuk ki, hogy ez a NER szerves része, akkor éppen úgy ködösítünk, mint a kormány, amikor mindenről AZ jut eszébe, és hogy  amikor valaki felveti azt, hogy a kormány például korrupt (lehet, hogy nem az, de annak tűnik… khm…), akkor vagy az a válasz, hogy „zelmútnyócév”, vagy az, hogy „megvédjük”.

Sokan észrevették – amit most Pukliék kijelentései mostanában megpróbálnak elfedni -, hogy az oktatási rendszer tulajdonképpen a NER állatorvosi lova.

Ami az utóbbi években a közoktatásban (az is beszédes, hogy mostanában köznevelésnek nevezik) tökéletesen rávilágít arra, ahogyan a Fidesz az országot akarja átalakítani. A mindent maga alá gyűrő központosítás (KLIK), a tanagyag tartalmi átalakítása, a szereplők hűségesküre kötelezése, a mindennapos testnevelés, a kötelező hittan/erkölcstan (szemben mondjuk az idegen nyelvek, vagy a számítástechnika előtérbe helyezésével) sokat elárul a kormányzópárt hatalomgyakorlásáról és világképéről.

A központosítás nem csupán azt jelenti, hogy egy közös intézmény alá gyűrik be az összes oktatási intézményt, hanem jelent nagyon sok központilag elosztogatható pénzt, több ezer hű szolgának kiosztható pozíciót (ugye hallottunk már arról, hogy a tantestület és a szülők tiltakozása ellenére neveztek ki igazgatókat). A pedagógusokat megregulázzák (portfólió feltöltése, dress-code), és egy kistelepülésen mégis mihez kezdhet egy tanító, ha nem lehet kazánkovács sem, persze, hogy beáll a sorba. A tananyagból a modern tudást mellőzni igyekvő új tantárgyi struktúra, az töri könyvben az Orbán beszéde mellett érvelésre buzdító feladat mind-mind arról szól, hogy a Fidesz milyen állampolgárokat is szeretne látni a jövőben. Mi ez, ha nem a Nemzeti Együttműködés Rendszere maga?

Az oktatási rendszer átalakítása arról szólt, hogy azt a NER részévé és kiszolgálójává kell tenni. A kérdés az, hogy abban az országképben, amit Tusványoson tártak elénk, létezhet-e olyan oktatási rendszer, amelyik modern, európai, autonóm, mind tartalmát, mind pedig szereplőt tekintve. Szerintem nem.

Az is kérdés, hogy ezt elfogadjuk-e, vagy sem (és persze az, hogy ki merjük-e mondani). Ha elfogadjuk, akkor nincs baj, várnak a CÖF-ben és hasonló közösségekben. Ha azonban nem fogadjuk el a központosítást, az autonómia mellőzését, a tananyag központosítását, a pedagógusok megalázását, akkor magát a rendszert kritizáljuk (politizálunk).

A rendszert egészét (és egyes elemeit, pl. az oktatási rendszert, az egészségügyet, a jogrendszer átalakítását) akkor is lehet kritizálni, ha történetesen jobboldaliak vagyunk. Ha nem tekintjük alternatívának a jelenlegi baloldalt, ha bajunk van azzal, ahogyan Gyurcsány Ferenc kormányzott.  Nem leszünk attól gyurcsányisták, ha Orbánt vagy rendszerét kritizáljuk (és ez fordítva is igaz). Csak merjük kimondani, hogy politizálunk, és próbáljuk meg a nagy egészet nézni, azaz lássuk a fától az erdőt. És gondolkodjunk el arról, hogy milyen országban is szeretnénk leélni az életünket!

És a végére… A civileknek is, ha tömegeket hívnak a színpaduk elé, felelősséggel tartoznak az emberek felé. Ez nem a kormány vagy az ellenzéki pártok sajátja.