Fiam hat éves. Jövőre megy iskolába. Ott már kötelező lesz a hittan, de minimum erkölcsre fogják tanítani valakik. De még csak hat éves, és óvodába jár, szóval egyelőre nyugodtak vagyunk a feleségemmel. Illetve csak voltunk. Mert Évi néni kitalálta, hogy akkor ő most hittant fog tanítani a gyermekünknek. Ennek három hónapja már. Jeleztük, hogy nem szeretnénk, ha hittanra járna. Nem azért mert bármelyik vallással, vagy istennel valami problémánk lenne, hanem azért, mert mi azt gondoljuk, döntse el majd ő maga, hogy teremtődhet-e az anyagtalanból szerves és gondolkodó lény magától, vagy sem?

De vissza a témához. Szóval mondtuk, hogy nem szeretnénk, ha hittanra járna gyermekünk. Igen ám, de Évi néni jelezte: csak a mi egy szem fiúnk nem járna, és hát hogy is néz az ki, hogy szegényt külön kéne ültetni a többiektől, amíg a hittanóra zajlik. És hát különben is játékos formában... Megkérdeztem, hogy - mint óvó néni - honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy hittant oktasson. A válasz az volt, hogy elvégzett egy kétéves tanfolyamot. Hosszas vívódás után igent mondtunk, mert gyermekünket nem szerettük volna –  hat évesen - konfliktusba keverni.

Aztán ma reggel megkérdezte tőlem Zsuzsa néni - a másik óvó néni,- hogy akarjuk-e, hogy járjon  a gyerek hittanra? Kérdeztem, hogy miért kérdi. Csupán azért, mert ő legalább 4-5 gyerekről tud, aki nem akar járni, és azokat akkor át lehet vinni a másik terembe. Hiszen a hittan nem kötelező, és ezért áttették délutánra. Nagy örömmel egyeztem meg vele, akkor mi játszanánk inkább.

Aztán délután hívott édesanyám, hogy a fiamat mégis beültették a hittanra. Évi néni. Aki hittant tanít. És egy csomó szülőnek azt hazudta, hogy csak az ő gyereke nem akar hittanra járni, és hogy ne tegyük ez a gyermekünkkel... Hiszen a hittanórán megtanulják az erkölcsöt is.

Igen megtanulják. De nem az én gyermekem. És nem ettől az "óvó" nénitől.

Az Isten óvjon minket az ilyen erkölcstől, a tanítóitól és a képviselőitől. Ezt a mentalitást le kell váltani.