A Szocialista Szellem Vasútja

Hánytató Megható jelenetnek lehetett tanúja az internet szemfüles közönsége, ha vette a fáradságot és a híradásokban szereplő történéseknek kicsit utánanézett. Schmuck Andor, a Szépkorúak megmentője, a Szocdemek sztárja Bajnaiék városjáró kampányát próbálta meghekkelni. Személyes ambíciói nincsenek (phü!), de számára nagyon fontos az összefogás, amit akár azonnal el lehetne kezdeni:

smuki.jpg

- Menjük át a Jókaiba, az Attilához! – mondja Schmuck. Van nála villamosjegy is, a 4-6-os úgyis odavisz.

Bajnai szegény persze zavarban van, elmondja, hogy villamosjegy nála is van, de Attilával már megbeszélte, hogy megkezdik a tárgyalásokat. Majd naivan felteszi a kérdést:

- Úgy tudtam, ti egy önálló párt vagytok – és kinéz a Schmuck mellett szintén talpig öltönyben álló Árok Kornélra -, nem tudom, miért a Jókai utcába invitáltok most bennünket...

Tényleg, miért? Ezek ketten (Schmuck & Árok)tényleg ennyire hülyék tájékozatlanok a protokollt illetően, vagy küldték őket? Esetleg „a Jókaiból"?

Schmuckék részt vettek azon az ellenzéki tárgyalássorozaton, amelyet az MSZP hívott életre, ellensúlyozandó az E2014 megalakulását, amin Bajnaiék nem is nagyon voltak hajlandóak részt venni, csupán a közjogi egyeztetéseken. Árok, akkor még a SzEM elnökeként szintén ott ücsörgött, közben többször beszólt Bajnainak. Az az Árok, aki baltával a fejében jelent meg egy tüntetésen, amit többen az adott helyzetben ízléstelennek tartottak (Örmény szolidaritás tüntetés), a Jobbiktól kapott parlamenti belépőt, most pedig a Szocdemek vezetője lett.

Ma olvasom az Indexen, hogy nem jegyezték be az Együtt 2014 pártot, mert már valakik beadtak ezzel a névvel pártalapítási kérelmet a bíróságra. Nem sokkal azután, hogy az Együtt 2014 megalakulását bejelentették Bajnaiék.

És hogy meglepődjünk a végére, véletlenül egy volt szoci képviselő (Tiner György) és a Szocdem párt szóvivője (Bódis Bianka) jegyez hasonló névvel pártot. Mert éppen pártot akartak alapítani éppen ezzel a névvel.

Úgy tűnik, a szocialista (és szatelit szervezeteinek) szellem vasútja járja be a bíróságokat... Mesterházyék szívatják Bajnaiékat, vagy ezek csak véletlenek?