Éljen Viktor! Éljen a párt!



Azt írja a Népszabadság itt, hogy „februárban Orbán Viktor miniszterelnök országértékelése "erődemostráció" is lesz Magyarország szuverenitása mellett”, tehát utcára vinnék a Fidesz szimpatizánsait. Százezreket.



Forrás: origo.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

Ne vicceljünk egymással, jó?

Alapvetően nem az a probléma, hogy az utcán vannak emberek, vagy különböző zászlókat és transzparenseket lengetnek, hiszen ez minden normális, hétköznapi demokráciában megesik, mondhatni: sajátja.  Az sem baj, ha valaki egyetért a kormány politikájával.

Viszont nem gyakran tartanak kormánypárti tüntetéseket (bár Kadhafi próbálkozott ilyesmivel), mert egyszerűen nem illik. Rendes demokrata ugyanis – még akkor is, ha a kedvenc pártja van éppen a kormányrúdnál – mindig fenntartással, és szükség esetén kellő kritikával fogadja a hatalom lépéseit. Bizony.  
A jelen helyzetben még a Fidesz-szimpatizánsok többsége is úgy gondolja, hogy rossz irányba mennek a dolgok, de – és lehet, hogy a kormányzópárt politikusainak most újat fogok mondani – az utóbbi évben a kormány intézkedései ellen utcára vonuló magyar állampolgárok nem azért tüntettek, mert nem szimpatikus nekik a kormány, hanem azért, mert a kormány baromságokat csinál.
Tessék normálisan kormányozni, normális törvényeket hozni, és visszavenni az arcból. Akkor nem lesznek tüntetések, és nem kell ilyen hülye ötletekkel szondázni a közvéleményt, mint ami a Népszabadság cikkben is szerepel.

Részt vettem a január 2-i tüntetés szervezésében. Néhány nap alatt állt össze a dolog, gyakorlatilag nulla pénzből.  Tudom, hogy a kormány sok pénzből, sok fizetett tapsolóval nagy tüntetést tudna létrehozni, nem lenne nehéz. Csak ciki. Nekik, meg az egész országnak, mert – legfinomabb megfogalmazásban is – a kádári időket idézné. Szóval ne vicceljünk egymással, jó?